|
|
|
|
Jövő év elején kezdődhet Székesfehérvár Fő utcájának felújítása
|
|
|
|
|
|
|
Nyáron minden vasárnap este hat órától koncertek lesznek a Zichy-ligetben
|
|
|
|
|
|
|
Ingyenes táborozási lehetőség, ételosztás - civil és önkormányzati segítség a rászorulóknak
|
|
|
|
|
Veszprém megye gazdasági, társadalmi, politikai életével ismerkedett az Alsó-ausztriai Tartományi Parlament delegációja Hans Penz elnök vezetésével.
A vendégeket Lasztovicza Jenő elnök, Polgárdy Imre alelnök és a megyegyűlés képviselői fogadták a Megyeházán novembert 5-én. Az ausztriai kapcsolat 1992-ben kezdődött, és mindmáig elsősorban ifjúsági együttműködésre realizálódott. Hans Penz elnök a tegnapi látogatáson többek között kifejtette: a két ország problémái hasonlóak, ez jellemző egyebek mellett az egészségügyre, az idősek és pályakezdők munkanélküliségére. A két ország között a megoldás keresésében célszerű lenne a mostaninál hatékonyabb együttműködés, amit érdemes kiterjeszteni, illetve bővíteni gazdasági és kulturális területekre is. Az elnök kiemelte: kétnapos itt tartózkodása alatt mindenképpen tárgyalni kíván a Magyarországról Ausztriába irányuló állatszállításról. Lasztovicza Jenő Veszprém megye többoldalú bemutatásakor kiemelte: jelentős befektetés marad el a megyéből a 8-as út túlzsúfoltsága miatt. Az M8-as gyorsforgalmi út régóta ígért megépítése jelentősen élénkítené a gazdaságot, többek között az ausztriai kereskedelmi kapcsolatot. Az elnök rámutatott: a megye feladatai növekednek, miközben egyre jelentősebb a központi pénzügyi elvonás. Tájékoztatójában aláhúzta a megyei kórház nonprofit zrt.-vé történő átalakítását, amit a hatékonyabb működés indokolt. Dr. Somogyi Istvánné, az ipari és kereskedelmi kamara titkára a megye gazdaságát érintő előadásában kiemelte a gépipar, a vegyipar és az idegenforgalom kiemelkedő teljesítményét. A vendégek szerdán tárgyaltak dr. Rácz Jenővel, a megyei kórház főigazgatójával, majd ellátogattak egy balatonfüredi borászathoz. Csütörtökön Balatonfüreddel ismerkednek az ottani városvezetés segítségével.
index.veszprem.hu
|
  |
|
| |
|
1.Shout For England Shout
2.Maroon 5 Misery
3.Crystal Waters&Bellani When people come together
4.Crew 7 Feat Young Sixx Get down
5.Nana Storm
6.Sunrise Inc. & Starchild Lick shot
7.Milk&Sugar Feat Ayan Let the love "take over"
8.Waldo's People I wanna be a rockstar
9.Bozze Boogie Wonderland
10.Bertolf Begin'
|
| |
 |
|
|